Cikkek, esszék

2022. augusztus 30. kedd

Kategória: Cikkek, esszék

Találatok: 2098

Címkék gyereknevelés szülői felelősség lélek csalódás család trauma bizalom filmébredő

Egy nem hétköznapi lány kisbabát vár a szerelmétől, aki lelép. Hát ez nem túl nagy varázslat. A lány biztos nem erről ábrándozott kislányként. Jön a szőke herceg, fehér lovon, teherbe ejt és ott hagy. Mi és ki taníthatja meg nekünk ezek után, hogy bízzunk valakiben? Mitől fogunk megtanulni szeretni? Egy film akkor jó, ha gondolatokat és emlékeket ébreszt bennünk. Úgy döntöttem, mostantól, ha megnéztem egy filmet és az jó volt, leírom, hogy milyen gondolatok ébredtek bennem.

Amikor kislány voltam, arról álmodoztam, hogy nagyon híres leszek. Mindegy volt, hogy mitől, csak az volt a lényeg, hogy híres legyek. Elképzeltem magam csillogó ruhákban, magas sarkúban, miközben otthon, a tükör előtt álldogáltam egy tízemeletes panel ház ötödik emeletén egy teljesen átlagos lakásban. A lelkem nem bírta elviselni az igazságot és elkezdtem kiszínezni a valóságot. Azt hazudtam, ami csak az eszembe jutott. Nem volt mögötte semmi más szándék, csak az, hogy ne legyek olyan semmilyen. Ne legyek szürke egér.

Így aztán az apukámból király lett, amiből ugye egyenesen következett, hogy én meg királylány vagyok. Persze titkos királylány. Mindenkit megeskettem, hogy erről senkinek ne szóljon, mert ez hétpecsétes titok. Titkos királyi családom leleplezése végzetes lenne. Anyukámból valamiért elfelejtettem királynét gyártani. Ez talán büntetésből volt, mert túl szigorú volt. Ráadásul mindig az volt az érzésem, hogy sehogy sem vagyok jó neki úgy, ahogy vagyok.

A cikk folytatódik a hirdetés után...

Ezzel szemben apa maga volt az isten. Nevetés, viccek és játék. Ki tudja, miért maradt ez meg gyermeki lelkemben egy olyan férfiról, akit szinte alig láttam, mert három műszakban dolgozott, ezen kívül munkásőr volt és megrögzött lúzer. Persze nekem nem az volt. Én az óriást láttam benne. A súlyemelő és boksz bajnokot, a nemesi kék vért. Amíg anyukám minden nap halálra gürcölte magát, hogy megéljünk, addig apa kijött a harmatosan friss fizujával a gyár ajtaján, és amikor elétoppant egy kedves pajtása, aki aznap még nem ivott eleget és elkérte a teljes fizetését, ő egyszerűen odaadta. Abban a hónapban csak sárgaborsót ettünk.

Több, mint negyven éves voltam, amikor megtudtam, hogy valószínűleg ez lehet az oka a sárgaborsó iránti erős viszolygásomnak. Az én anyakirálynőm soha nem panaszkodott apára. Nem mondta, hogy egy senkiházi, alkoholista, aki fűvel-fával megcsalja. Hogy megbízhatatlan és hazudós. Nem mondta, hogy miatta rázta meg az áram a bátyámat és azt sem, hogy az én biciklis balesetem is az ő hülyesége miatt történt.

Egy igazi királynő akkor sem mártja be a királyt, ha az minden inkább, mint tiszteletre méltó uralkodó.

Húsz évig haragudtam az anyukámra. Mindenért őt hibáztattam, pedig minden hétköznapi varázslatnak ő volt a forrása. A késő esti meleg fényeknek, ahogy beáradnak a gyerekszoba ajtajának résén. A betegágyamhoz ülő, mindig ugyanolyan tiszta ír tavasz illatának a ruháján, és a grépfrútnak, amivel kedveskedett nekem. Ő volt a forrása a könnycseppeknek, amik értem hullottak, amikor loptam a boltból. Mennyire büszke voltam. Színes ceruzákat loptam. Mondtam már hogy ápisz-függőségem van? A tollak ceruzák és füzetek végzetes vonzalmában tengődöm. Amikor hazaértem és eldicsekedtem anyukámnak a zsákmányommal, ő csak nézett rám és a másodpercek hirtelen órákká nyúltak. Az addig mélyen a lelkem legalján rejtőzködő, bujkáló lelkiismeretemben gyanú támadt: itt valami nagyon rossz készülődik. Akkor egyszerre elsírta magát. Ijedten figyeltem, mi történik.

- Mit vétettem, hogy a gyerekemből tolvaj lett? - sírta az arcomba.

Kővé dermedtem. Hogy tolvaj? Én? Hiszen ezek csak ceruzák! Hogy hogy tolvaj? De már nem lehetett visszacsinálni. Rájöttem, hogy teljesen mindegy mekkora értéket vesz el valaki jogtalanul, az akkor is tolvaj. És a varázslat megtörtént, anélkül, hogy anya szentbeszédet tartott volna, vagy megszidott volna.

Mélyen a lelkembe vésődött a bánata. Soha többé nem akartam neki ilyet okozni. Az anyakirálynő persze nem volt tökéletes. Sok hibát elkövetett. De valahogy minden hibán túl is megtanított a legnagyobb varázslatra: szeretni.

A cikk folytatódik a hirdetés után...

Ahogy velem megtanította édesanyám hétköznapi varázslata, hogy hogyan legyek becsületes,

úgy Olivia a film hősnője is megtanulja, milyen az, amikor elfogadnak, bíznak benned és szeretnek. Amikor egy férfi annyira szeret, hogy másvalaki kisbabáját hajlandó felnevelni veled, amikor annyira szeret, hogy bár szinte teljesen tanulatlan újra tanulni kezd, hogy olyasmiről tudjon veled beszélgetni, ami téged érdekel- És akkor hirtelen működésbe lép a hétköznap varázslata, és te ráébredsz, hogy az élet maga egy varázslat, és a boldogság nem az, ha az történik, amit te akarsz, hanem az, ha tudod azt akarni, ami történik.