Cikkek, esszék

A gyermekek mai zenei élményei és a társadalom elszürkülése 2.

Mit nevezünk jó zenének? Ez a kérdés durván megosztana akár egy száz fős baráti társaságot is. Még az is meglehet, hogy százfelé. Azt gondoljuk manapság, hogy aki igazán szabad, önálló ember, annak az ízlése is pont annyira önálló, és mi sem áll távolabb a mai trendektől, mint az, hogy az ember azt higgye, ő egy birka, egy tömegember.

Hogyan butítjuk el generációk sorát, és mi a baj valójában azzal, ami most zajlik?

Az utóbbi kérdésre lényegesen egyszerűbb a válasz, mint arra, hogy kinek áll érdekében lerohasztani az ország szellemi életét?

Valójában a válasz nagyon egyszerű is lehetne, ha azt gondolnánk, hogy valóban van odafent valaki a magasabb körökben, aki olyan elvetemült és okos, hogy ki tud tervelni egy ilyen nagyszabású és észrevétlen népirtást, mint ez a mostani. Csakhogy a helyzet az, hogy abból, ami a „kamerák előtt” zajlik elég világos, hogy az úgynevezett döntéshozóknak igazából halvány lila dunsztjuk sincs, mit okoznak valójában mindazzal, amit tesznek.

Mi lesz a gyermekeinkkel? Mivé akarja formálni őket az Állam? És ki a fene az az állam valójában?

Emlékeztek rá, mennyire utáltunk iskolába járni? Mennyire be voltunk tojva a dolgozatok előtt? Különösen az első négy osztályban? Milyen szívszorongva vártuk a piros pontot és mennyire szégyelltük magunkat, ha fekete pontot kaptunk vagy ne adj isten egyest?